EGY ÉVES A BLOG + nyereményjáték

16:04:00


Sziasztok! 

Húha, hát ez a nap is eljött, szinte el sem hiszem. Pontosan egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a blog, akkor még "A drunk thought" néven. Hogy őszinte legyek, akkor még nem gondoltam, hogy idáig el fogok jutni, mert sajnos sokszor feladtam már előző blogjaimat. De nem, - igaz kisebb-nagyobb szünetekkel - itt vagyok még mindig és remélhetőleg leszek is sokáig.
Igaz, már több, mint öt éve írok, de ezalatt az egy év alatt sikerült még mindig tanulnom. Első sorban ezeket szeretném veletek megosztani, hiszen lehet, hogy néhány kezdő bloggernek ezek hasznos tanácsok.



1. A siker nem hullik az ölünkbe! 
Na igen, ezt már korábbi blogjaimnál is tapasztaltam, de itt a legerősebben. Egy éve vezetem már a blogot és 13 feliratkozónál tartok. Ne értsetek félre, ez nem panaszkodás, hiszen én ennek a 13-nak is elképesztően örülök és nagyon hálás vagyok nekik, hogy feliratkoztak. Ezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy nem biztos - sőt, egyáltalán nem az -, hogy fél év alatt több száz feliratkozód lesz. Türelmesnek kell lenni és ki kell várni a mi időnket, amikor már elérjük azt a szintet, hogy még többen kitüntessenek minket ezzel a kis gombbal. 
Emellett ahhoz, hogy elérjük azt, hogy minél többen kövessenek minket vagy csak minél többen olvassanak igenis meg kell dolgozni. Rendszeresen kell írni, lehetőleg olyan témákról, amik érdeklik éppen az embereket vagy éppen hasznosak lehetnek számukra. Ha nem foglalkozunk rendszeresen a bloggal, az olvasók nem fognak maguktól jönni. Tehát hajtani és dolgozni kell azért, hogy elérjük azt, amit szeretnénk. 

2. A számok nem jelentenek semmit! 
Ez pontosan így van! Nem számít, hogy 13 feliratkozóm van vagy 113. Nem számít, hogy nem kapok minden bejegyzéshez hozzászólást. Az sem számít, hogy 100 vagy 200 megtekintés van-e egy-egy poszton. Ez mind-mind nem számít! Egy bloggernek ugyanolyan hálásnak kell lennie, teljesen mindegy, hogy mennyien nézik meg. 
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem kapott el kicsit az irigység, amikor más blogon megláttam, hogy száz felett van a feliratkozók száma, de aztán elgondolkoztam és rájöttem, hogy nem is érdekel. Én imádom azt a 13 embert, aki rendszeresen itt van velem. Mindegy egyes kis emberkét megölelnék, aki rászánja az időt arra, hogy elolvassa egy-egy bejegyzésem meg akkor is, ha nem kommentel vagy nem iratkozik fel. Minden egyes számnak örülnünk kell és nem azon bánkódni, hogy miért nem több. Legyünk hálásak mindenért! :) Legalábbis én így teszek. 

3. A kritikát el kell fogadni, hiszen nem feltétlenül rosszindulatú! 
Ismét egy fontos dolog, amit megtanultam. Régebben nem mindig esett jól egy-egy kritika, még akkor sem, ha csak tanácsként szánták vagy jó indulatból! Ma már ezt megtanultam kezelni, valószínűleg azért is, mert már annyi pofont kaptam az élettől, hogy nem tör megy egy-egy negatív szó. Illetve, ha kapok is, akkor azt megpróbálom előnyömre fordítani, és tanulni belőle illetve a későbbiekben ezeket a dolgokat elkerülni. Szóval ti is, ha esetleg kaptok egy-egy negatív kritikát ne törjetek össze és gondolkozzatok azon, hogy bezárjátok az oldalatokat. Inkább tanuljatok belőle és gondoljatok arra, hogy most már tudjátok, mit kerüljetek el vagy min kell még javítanotok. 

Ezt a három dolgot szerettem volna veletek megosztani. :) 
Illetve szeretném mindenkinek megköszönni, aki akár csak egyszer is járt itt az oldalamon. Szeretném megköszönni a feliratkozóimnak, hogy megadták nekem ezt a bizalmat. Köszönöm mindenkinek, aki akár csak egyszer is kommentelt. Illetve köszönöm azoknak is, akik instagramon is követnek! 
Köszönetem jeléül illetve az egy év alkalmából eljött a blog első nyereményjátéka is. Ha szeretnétek ti is részt venni, akkor olvassatok tovább! 


Tekintettel arra, hogy most fog meg következni a cudar idő, ami igencsak meg fogja kínozni a bőrünket, egy kis hidratáló csomagot állítottam nektek össze a Balea termékeiből. 

 


 A csomagocska tartalma: 
- 1 db Balea kamillás kéz- és körömápoló balzsam érzékeny bőrre (30 ml) 
- 1 db Balea ajakápoló (limitált kiadás) 
- 1 db Balea arcmaszk, termálvízzel és tengeri alga kivonattal, száraz bőrre (2x8 ml) 
- 1 db Miss Sporty lasting color gel shine körömlakk (szürke színű) 



Hogy mit kell tennetek ahhoz, hogy részt vegyetek a nyereményjátékban? 
- Iratkozzatok fel a blogra! 
- Rendelkezzetek magyarországi címmel! 
- Kommentben írjatok meg a következőket: Név, milyen névvel iratkoztatok fel a blogra, e-mail cím. 
Ha ezekkel megvagytok, már részt is vesztek a játékban! 

Plusz esélyt lehet szerezni (NEM feltétel a részvételben): 
+1 esély, ha likeoljátok a blog Facebook oldalát (kommentben tüntessétek fel, milyen néven követtek) 
+1 esély, ha követitek a blog instagram oldalát (kommentben tüntessétek fel, milyen néven követtek) 
+1 esély, ha megosztjátok Facebookon a nyereményjátékot (kommentben tüntessétek fel, milyen néven osztottátok meg, illetve nagyon fontos, hogy nyilvános legyen a megosztás!) MÉG EGY FONTOS DOLOG, HOGY A RÖGZÍTETT BEJEGYZÉST KELL MEGOSZTANI, AMIBEN LE VAN ÍRVA A JÁTÉK MENETE!

Sorsolás január 29-én lesz, vasárnap. Illetve nagyon fontos, hogy a sorsolás INSTAGRAM STORYBAN LESZ, este 19:00kor, szóval ott láthatjátok majd, hogy ki nyert! Ezzel csupán azt szeretném elkerülni, hogy ne legyen probléma abból, hogy esetleg valaki protekciósan nyert, hiszen videóban fogok sorsolni így láthatjátok majd a sorsolás egész menetét. De természetesen a facebook-on is meg fogom osztani a nyertes nevét, akivel azután majd felveszem e-mailben a kapcsolatot! 
Sok sikert mindenkinek és köszönöm még egyszer, hogy itt voltatok velem az elmúlt egy évben! 

Szép napot nektek.. 



You Might Also Like

11 megjegyzés

  1. Szia! Szilvia Polgárné Dóczi néven iratkoztam fel a blogra. polgarszilvi@citromail.hu az e-mail címem.
    +1 Polgárné Dóczi Szilvia néven követlek a facebookon
    +1 polgarnedoczi néven követlek az instagramon
    Köszi a játékot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Rendben van minden. Köszi a részvételt! :)

      Törlés
  2. Szia! :)

    T.Kittii néven vagyok feliratkozva a blogra,
    trkkitti@gmail.com az e-mail címem
    és torokkitti néven követlek instán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Rendben van minden, köszönöm a részvételt és sok sikert! :)

      Törlés
  3. Szia!

    Boldog blogszülinapot! Én évekig írtam blogot, és rettentően kevés feliratkozóm volt, mert szerintem ezt a funkciót nem nagyon ismeri és szereti senki. Sokkal több az aktív követő, mint a tényleges feliratkozó, és még náluk is jóval többen vannak azok, akik szótlanul követnek. Őket maximum egy-egy nyereményjátékkal tudod szóra bírni, illetve sokszor még úgy sem. :)

    Erika Antal néven iratkoztam fel, leohobbi@gmail.com e-mail címmel.

    Mindhárom plusz eséllyel éltem: Instagramon antal1erika729 néven követlek. Facebookon Erika Antal néven követlek, és meg is osztottam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is köszönöm szépen a köszöntést és a hosszasabb kommentedet is. :) Tökéletesen igaz, amit leírtál. Eleinte bántott, hogy nincsenek itt ilyen sokan de ma már megtanultam ezt kezelni és rájöttem, nem is olyan fontos, hányan vannak feliratkozva és a többi. De ezt feljebb ki is fejtettem :)

      Mindent lecsekkoltam, a Facebook poszt megosztása nem stimmel egyesül. Rögzített bejegyzésben van felül, amit meg kell osztani. Minden más rendben van!
      Sok sikert! :)

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a figyelmeztetést, tényleg kimaradt a megosztás a rögzítettnél (a blogos posztot osztottam). De már pótoltam.

      Sok követőt és sok blogszülinapot kívánok!

      Törlés
  4. Szia!:)
    Először is boldog blogszülinapot! Én is szeretnék jelentkezni a játékra.
    Név: Kulcsár Vivien
    Email: kulcsar.vivienke@gmail.com
    Ugyanezzel a néven követlek itt is, ha pedig mégse ezt mutatja akkor Vivi♥ néven.
    Instagramon vivi99_ néven követtelek be, facebookon pedig szintén Kulcsár Vivien néven.
    Köszönjük a játékot, és kívánok neked minél több feliratkozót, emellett további sok sikert a bloghoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm a köszöntést és az összes jókívánságot! Nagyon aranyos vagy!
      Minden rendben van, kivéve, hogy én facebook-on nem látlak :(
      De már felírtalak, és sok sikert neked! :)

      Törlés
  5. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a játékra! :)
    Név: Csősz Renáta és ezzel a névvel vagyok feliratkozva a blogra is! Az e-mail címem: renatacsosz@gmail.com.
    Köszönjük a játékot! Mindenkinek sok szerencsét kívánok! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Attila Polgár néven iratkoztam fel a blogra. polgarati68@citromail.hu az e-mail címem.
    +1 Attila Polgár néven követlek a facebookon
    +1 polgarati68 néven követlek az instagramon

    VálaszTörlés

Subscribe