Sziasztok! 

Mint, ahogy már korábban említettem igyekszem rendszeresen hozni az állandó posztokat, szóval büszke vagyok magamra, hogy ez ma is sikerült. 

Hát, a héten elkezdődött a suli, vége lett a tavaszi szünetnek, és kénytelenek vagyunk visszazökkenni a mindennapokba. A végzősöknek így az utolsó hajrára még kitartást kívánok, eszméletlen lesz az április.

De, remélem mindenkinek remekül telt a szünete és minden egyes napot kiélvezett!

Nálunk általában a húsvét az úgy telik, hogy nem vagyunk itthon. Ennek az egyik oka pedig az, hogy anyuval menekülünk a locsolók elől, a másik pedig az, hogy ilyenkor az egész család ráér arra, hogy kimozduljunk és valami programot szervezzünk. Ez idén sem volt másképp, így húsvét hétfőn anyuval, nevelőapával és a legjobb barátnőmmel meglátogattuk Egert.

Eger számomra egyébként nem egy ismeretlen város, mert kislány koromban szinte minden nyáron ott töltöttem egy napot a nagymamámmal. Bejártuk körülbelül ezerszer a Dobó teret, megnéztük legalább ugyanennyiszer a várat is, és minden egyes nyáron legalább egy videokazettával lettem gazdagabb. :D Viszont sajnos mióta elment a nagyim nem volt lehetőségem újra eljutni Egerbe, ezért hatalmas öröm volt számomra, amikor hétfőn, reggel nyolckor elindultunk. 

Igazából tisztán élt bennem a vár és a város szűk utcáinak képe, viszont most, hogy már tizenkilenc évesen éltem át megint mindent, teljesen másképp láttam. 

Természetesen emlékek ezrei törtek fel bennem, hogy miként is éltem meg anno a panoptikumot - amiket még a mai napig imádok -, a kiállításokat és minden mást is, ami a várhoz köthető. Viszont most már valahogy teljesen más volt. Tetszett és ugyanúgy élveztem, de valamilyen oknál fogva mégsem volt már rám akkora hatással, mint öt-hat éves koromban. 

Persze mindezek ellenére hatalmas izgalommal, szinte futva vetettem be magam a várba és egyik helyről rohantam a másikra, hogy megint mindent megnézzek és gyönyörködhessek a várból nyíló kilátásban. 

A kedvencem továbbra is a panoptikum volt. Tisztán emlékeztem rá, hogy olyan hat éves koromban, amikor először bementem eszméletlenül féltem a merev bábuktól, amik számomra akkor nagyon élethűnek hatottak. Aki már járt az egri panoptikumban tudja, hogy van egy titkos alagút. Ahogy akkor lementem a lépcsőn és felnéztem, egy erkélyt találtam a fejem felett, ahogyan egy nő szurkot önt ki egy vödörből. Akkor annyira megijedtem, hogy szinte sikítva szaladtam ki az alagútból és nem is mertem vissza menni. Azóta ez volt az első alkalom, hogy megint lementem, és nagyon vicces volt, ahogy visszagondoltam erre az eseményre, hiszen egyébként semmi félelmetes nincs az alkotásban.

Ezen kívül egyébként megnéztük a régi börtönt is, ami még mindig hátborzongató számomra, hogy ártatlan embereket, milyen módon kínoztak meg és végeztek ki. Az már egyszer biztos, hogy hálásak lehetünk, amiért már nem olyan világban élünk. Megnéztük a Hősök Termét és a Repülős Kiállítást is, bár onnan néhány perc nézelődés után muszáj voltam kijönnöm, mert annyian préselődtünk be arra a kis helyre, hogy szinte már nem kaptam levegőt. És, ha már a tömegnél tartunk, hál' Istennek azért nem voltak olyan sokan egyébként, mint amire számítottam először. 

Sajnos a képen látható terület nem volt látogatható - vagy éppen csak mi voltunk annyira bénák, hogy nem találtuk meg az oda vezető utat, mert ami mi találtunk az le volt zárva. 

A kiállításokon kívül a jegyünk tartalmazott még egy 3D-s, harminc perces filmvetítést is, ami Eger vármegyéről és a magyar történelemről szólt. Igazából jó volt, mert a jelentősebb eseményeket megemlítették, az pedig plusz volt, hogy 3D-s volt, viszont én többet vártam. Én - és a szüleim, illetve a barátnőm is - azt gondoltam, hogy Eger ostromáról fogunk látni egy kis filmet, ehelyett viszont végig vezették - hatalmas ugrásokkal - a magyar történelmet Hunor és Magor történetétől kezdve egészen addig, hogy Magyarország csatlakozott az UNIO-hoz. 

Persze nem nap a nap kávé nélkül, így a várban elhelyezett kávézóban pihentünk meg egy caffee latte erejéig, ami egyébként nagyon finom lett volna, ha kaptunk volna hozzá több cukrot, na de ennyi baj legyen! 

A nap egyébként végig nagyon jó hangulatban telt, visszahozta valóban gyerekkori emlékeimet, és csupán csak magamban szomorkodtam egy kicsit, hogy a nagyim már nem lehetett velünk. De lényegében miatta is ott voltam! 

A vár megtekintése után elsétáltunk a Dobó térre, hogy találkozzunk egyik ismerősünkkel, illetve, hogy lássunk még egy kicsit a városból

Egyszerűen imádom a hangulatát a térnek, hogy fiatalok, idősek és családok boldogan, nevetgélve sétálgattak. (Mondjuk a mögöttünk gördeszkázó két fiú úgy húsz perc után már nagyon idegesített, és szívesen eltörtem volna a deszkájukat a fejükön, de ez már csak az én kínom volt. :D ) 

Összességében egy fantasztikus napot tudhattunk magunk mögött. Remek idő volt, jó volt a hangulat és nagyon sok érzelmet felszabadított bennem. 

Eger mindig is a szívem egyik kis szeretett zugában fog elhelyezkedni. (És mint minden városból, ahol eddig jártan innen is hazahoztunk egy hűtőmágnest és a vendég könyvben is hagytam néhány sort.)

És akkor most megosztok veletek még néhány képet kollázs formájában (tényleg csak egy pár darab lesz, mert rengeteg képet csináltunk, és nem szeretném azzal telenyomni a posztot.)

Jennii.x