Sziasztok! A mai nappal visszatérek egy kicsit az érettségi lázhoz. A legutóbbi érettségis bejegyzésemben az írásbelikről számoltam be, amiknek azóta már az eredményét is tudom és hál' Istennek jól sikerültek. Viszont azóta már túl estem az első szóbelin is - ezen a héten kedden - és ezzel kapcsolatban szeretném megosztani az élményeimet, tapasztalataimat illetve tanácsaimat. Szóval lényegében ez a bejegyzés azoknak is hasznos...
Sziasztok! Tudom-tudom, nem rég volt egy TAG bejegyzés, de mivel itt van a nyár vagy legalábbis közeledik, ezért úgy gondoltam, hogy megosztok egy nyári TAG-et is. Rengeteg oldalt felkutattam valami értékelhető TAG után és találtam két oldalt két különböző taggel - persze néhány kérdésnél voltak átfedések -, de mindkettőben volt olyan kérdés, amik tetszettek, ezért úgy döntöttem, hogy a kettőt összeollózom. (A bejegyzés...
Sziasztok! Már régóta szemezek ezzel a kihívással, amit már néhány blogon láttam, de eddig nem is tudom miért nem kezdtem bele. Viszont az egyik este szépen összeállítottam a listát. De azoknak, akik nem tudnák miről van szó. Ennek a kihívásnak az a lényege, hogy össze kell állítanunk egy listát, amin százegy dolognak kell szerepelnie. Ezek leginkább célok és kihívások, egy kisebb fajta bakancslista....
Sziasztok! Remélem mindenkinek szuperül telt a hete. Én igazából nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy már nem kell bejárnom a suliba. Igaz, ugyanúgy tanulok minden nap, de legalább nem frusztrál az, hogy hajnalban fel kell kelnem, hogy délután négykor érek haza és, hogy egész délután még mindig tanulok másnapra. Hanem csak nyugodtan felkelek, elvégzem a kis dolgomat, tanulok annyit,...